Esküvő fotózás
Egyre többet találkozom azzal, hogy a párok az utolsó pillanatban jutnak el a fotós és a videós kiválasztásához, pedig erről a különleges napról leginkább ez a két téma őrzi meg a legtöbb emléket. Sokat költenek el a párok az esküvő szervezése során, ezért érdemes a fotósra és a videósra is számolni a költségvetésből, hiszen a virágok elhervadnak, a lufik elszállnak, az oldtimert vissza kell vinni, és a fotókönyv, valamint a videó az amit évek, vagy akár évtizedek múlva elővéve újra és újra örömet okoz a régen szunnyadó emlékek felidézésével.
Fekete Dávid és Laura esküvői fotókönyve itt
A fotózás során elsődleges szempontom, hogy ez a Ti napotok és a ceremóniák alatt a legkevesebb feltűnéssel végezem munkámat, és én is hozzájáruljak e neves nap kellemessé tételéhez. A beállított fotózásnál barátságos hangvételű instrukciókkal alkotjuk meg a képet együtt, igyekszem, hogy ezt pozitív élményként éljék meg azok is, akik nem szeretnek a kamera előtt állni. Fontos szempont számomra a képek készítése során, hogy az elkészült képek ne legyenek merevek, és a Ti egyéniségetek mosolyogjon vissza a képekről. A nap folyamán igyekszem megörökíteni az apró részleteket is (dekorációk, ruharészlet, asztalterítés, stb), melyek így megmaradnak emléknek valamint a fotókönyv későbbi szerkesztése során kedves, egyedi háttérként jelenhetnek meg.
Az elkészült képeket a pár teljes felbontásban kapja meg, a napidíj tartalmazza ezt, később nem szükséges megvásárolni a nagyfelbontású képeket egy utánrendelés esetén.
Prémium fotózás ide kattintva: ha igazán különlegesre vágytok…!
ÁRAK
Egész napos esküvő fotózás (az ország egész területén), aszolgáltatás napidíj jellegű: 95 000,-Ft + útiköltség + áfa, mely tartalmazza:
- az egész napi program kísérését (lánykéréstől a menyecsketáncig), beállított képek készítését szabadtéren, a ceremóniák és a lagzi fotózását,
- 150 db levelezőlap méretű fotó nagyítását, a képek digitális adathordozóra rögzítését 3 példányban egyedi borítóval és
- 3 db A3-as méretű fotót ,
- egy ajándék albumot,
- ajándék webgalériát.
Egész napos esküvő fotózás, FOTÓKÖNYV készítésével (az ország egész területén), a csomag ára 120.000,-Ft, mely tartalmaz:
Egész napos esküvő fotózás tartalmazza a készülődéstől a műtermi vagy szabadtéri képek, a ceremóniák és a lagzi fotózását, valamint az elkészült képekből, egyedi grafikai utómunkával kidolgozott fotókönyvet. A fotókönyv grafikai utómunkája a párral történő egyeztetés és jóváhagyás után kerül kivitelezésre, az elkészült képeket vastag fotókönyv kartonra kasírozzuk majd egyedi könyvkötészeti eljárással a pár igényeinek megfelelő borítóval látjuk el.
- az összes elkészült kép teljes felbontásban DVD-n történő átadását 3 példányban, egyedi DVD borítóval,
- 1 db (20 oldalas) 30×30-cm-es fotókönyv grafikai kivitelezésével és kidolgozása, valamint
- ajándék webgaléria.
Egész napos esküvő fotózás, 3 db FOTÓKÖNYV (1 nagy, 2 kicsi) készítésével, 185.00,-Ft, mely tartalmaz:
Egész napos esküvő fotózás tartalmazza a készülődéstől a műtermi vagy szabadtéri képek, a ceremóniák és a lagzi fotózását, valamint az elkészült képekből, egyedi grafikai utómunkával kidolgozott fotókönyvet. A fotókönyv grafikai utómunkája a párral történő egyeztetés és jóváhagyás után kerül kivitelezésre, az elkészült képeket vastag fotókönyv kartonra kasírozzuk majd egyedi könyvkötészeti eljárással a pár igényeinek megfelelő borítóval látjuk el. (textil vagy akár bőr)
- az összes elkészült kép teljes felbontásban DVD-n történő átadását 3 példányban, egyedi DVD borítóval,
- 1 db (40 oldalas) 30×30 cm-es fotókönyv egyedi grafikai kivitelezésével és kidolgozásával, valamint további
- 2 db (40 oldalas) 20×20 cm-es fotókönyv átadása (javasolt az örömszülők részére),
- ajándék webgaléria.
Igény esetén természetesen további fotónagyítást is vállalok az elkészült képekből, akár plakát méretben is!
Amennyiben csak néhány eseményről kérnek fotót:
Készülődés fotózása a kért helyszínen (sminkes, fodrász, érkező vendégek):15.000,-Ft
- kb 50-100 db felvétel készítése, cd-re írva, egyedi borítóval,
- 50 db papírképpel ,
- ajándék albummal.
Beállított képek készítése műteremben: 35.000,-Ft
- 100 db felvétel műteremben, CD-re írva, egyedi borítóval ,
- 50, db papírképpel,
- ajándék albummal.
Beállított képek készítése szabadtéren: 32.000,-Ft
- 100 db felvétel szabadtéren, CD-re írva, egyedi borítóval,
- 50 dbpapírképpel,
- ajándék albummal.
Beállított képek készítése műteremben és szabadtéren: 42.000,-Ft
- 100 db felvétel műteremben majd,
- 100 db felvétel szabadtéren, CD-re írva, egyedi borítóval,
- 70 db papírképpel,
- ajándék albummal:
Ceremónia fotózás (polgári vagy templomi): 35.000,-Ft.
- kb 50-100 felvétel ceremóniánként,
- egyedi cdre írva borítóval 50 db papírképpel és ajándékalbum.
Két ceremónia fotózása esetén értelemszerűen 50+50=100 db papírkép.
Lagzi fotózás:
- 200-500 felvétel, függ a násznép és az események mozgékonyságától, 50 db papírképpel, a vacsorától a menyecsketáncig: 35.000,-Ft.
Projektorvetítés: 38.000,-Ft .
Gyermekkori fotókból napjainkig, valamint a közös régi képekből és a nap folyamán fotózott képekből (beállított, ceremónia fotók) slide-show összeállítása és vetítése a násznép részére. Az ár tartalmazza a papírképek scannelését, utómunkáját, retusálását, a slide show elkészítését, projektor bérlését és kezelőszemélyzet biztosítását, a zene igény szerinti megvágását, a vetítővászon használatát.
Videó szolgáltatás óradíja: a 18 000,-Ft + utiköltség + áfa.
Esküvői videó készítés egész nap: 95 000,-Ft + utiköltség + áfa:
A videós az egész napi programot végigkíséri a lánykikérőtől a menyecsketáncig. A csomag díja tartalmaz:
- az egész felvétel digitális adathordozóra rögzítését (DVD) 1 példányban,
- 3 db rövidre vágott (kb 1 órányi) anyag átadását egyedi DVD menüvel és DVD brítóval.
- egyperces esküvői klip készítését.
Akció:
Amennyiben együtt rendeli meg hagyományos esküvői fotóalbum és videó szolgáltatását, a két csomag mindösszesen 170.000,-Ft + áfa + utiköltség.
Amennyiben együtt rendeli meg esküvői fotók készítését, + fotókönyvének elkészítését és videó szolgáltatását:265.00,-Ft
Esküvői galériák (további fotók)
Esküvői lézer show – ha többet akar egy tűzijátéknál!





















