Esküvő fotózás

Egyre többet találkozom azzal, hogy a párok az utolsó pillanatban jutnak el a fotós és a videós kiválasztásához, pedig erről a különleges napról leginkább ez a két téma őrzi meg a legtöbb emléket. Sokat költenek el a párok az esküvő szervezése során, ezért  érdemes a fotósra és a videósra is számolni a költségvetésből, hiszen a virágok elhervadnak, a lufik elszállnak, az oldtimert vissza kell vinni, és a fotók, a fotókönyv, valamint a videó az amit évek, vagy akár évtizedek múlva elővéve újra és újra örömet okoz a régen szunnyadó emlékek felidézésével.

Az esküvő fotózása során  elsődleges szempontom, hogy ez a Ti napotok és a ceremóniák alatt a legkevesebb feltűnéssel végezem munkámat, és én is hozzájáruljak e neves nap kellemessé tételéhez. A beállított fotózásnál barátságos hangvételű instrukciókkal alkotjuk meg a képet együtt, igyekszem, hogy ezt pozitív élményként éljék meg azok is, akik nem szeretnek a kamera előtt állni. Fontos szempont számomra a képek készítése során, hogy az elkészült képek ne legyenek merevek, és a Ti egyéniségetek mosolyogjon vissza a képekről. A nap folyamán igyekszem megörökíteni az apró részleteket is (dekorációk, ruharészlet, asztalterítés, stb), melyek így megmaradnak emléknek valamint a fotókönyv későbbi szerkesztése során kedves, egyedi háttérként jelenhetnek meg.

Az elkészült képeket a pár teljes felbontásban kapja meg, a napidíj tartalmazza ezt,  később nem szükséges megvásárolni a nagyfelbontású képeket egy utánrendelés esetén (nincs további meglepetés költség).

Miért jó az esküvőszervező?

 

ÁRAK ide kattintva érhetők el

Fekete Dávid klipforgatás esküvői téma

Képek:

Imázsfilm.

Sajtóhír és videó itt.


Esküvői lézer show – ha többet akar egy tűzijátéknál!

Prémium fotózás ide kattintva: ha igazán különlegesre vágytok…!

 

Dorotha and Wojcieh

 

Hella és Zoli ezoterikus esküvője:

Évi és Csaba esküvője

Katarina és Roland esküvője

 

Brigi és Laci fotói 2009. május 2.

Dóra és Gergő

Rátkai Timi és Rátkai Károly fotói

 

kep1 kep2 kep3 kep4 kep5 kep6 kep7 kep8 kep9 kep10 kep11 kep12 kep13 kep14 kep15 kep16 kep18 kep20 kep22 kep23