Esküvőszervező

Szakmai körökben időnként előkerül a téma, hogy jó-e az esküvőszervező intézménye vagy sem? Nos, véleményem szerint pompás találmány, mégpedig az alábbi okok miatt. Ha magánemberként nézem, én tuti fogadnék a magam esküvőjére egy szervezőt. Mert:
– A szolgáltatók bőséges kínálata miatt nekem garancia lenne, hogy amit ő ajánl, az már egy biztosan bevált és kipróbált csapat lesz, megfelelve az igényeimhez árakban is.
– Számítanék arra, hogy ha valami extra esküvői ötletem támad, mentesít a hetekig tartó kutatás alól, mire megtalálom a megfelelő kivitelezőt, és az tényleg jó lesz.
– Időben lefoglalna nekem minden szolgáltatót, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen kapkodni, és már csak a maradék szolgáltatókból választani, ne felejtsek el semmi fontosat.
– Lenne valaki, aki figyelne a szolgáltatók munkájára, én pedig maximálisan koncentrálhatnék a családomra, a vendégeimre, a ceremóniára. Felhőtlenül élvezhetném az esküvőm összes pillanatát, feledve az olyan típusú gondokat, hogy a székszoknyák és az asztaldíszek biztosan szépen állnak-e, elég forrón hozzák-e a levest és mikor kerül a torta az asztalra,  ha leült a buli a vőfélyt ő instruálja játékra, legfőképp pedig az éjjel kivel mit kell pénzezni hullafáradtan, rojtosra táncolt lábakkal…
– Ő tudja mire mennyi idő kell az esküvő napján, nem szeretnék egy egész napos kapkodást szervezni magamnak, mert még sose szerveztem esküvőt és fogalmam sincs mire mennyi idő fog kelleni…
– Legyen ő a főnök az esküvőmön, én csak örülni szeretnék minden pillanatnak. 

Amiért fotósként szeretem ha van esküvőszervező a pár mellett:
– Szívesebben fizetek jutalékot mint reklámköltséget, mert a jó szónál nincs jobb reklám. A legjobb direkt marketinges az esküvőszervező. :-)
– Az esküvő szervezése közben a pár kezét jótékonyan vezeti a szolgáltatók között, az általa összehangolt munka közben pedig garantált, hogy a többi szolgáltatóval együtt könnyedén megy majd a munka: pl a dekoros időben készen lesz, hogy még le tudjam fotózni az egész termet készen és szépen, és nem az utolsó pillanatban készül el, nekem pedig megmarad a násznépes terem, ahol a székszoknyára ráterítik a blézert, és a dekoráció közepén figyel a vendég baba cumija. A videós ismert kolléga lesz, akivel fogok tudni együtt dolgozni, a vőfély/ceremóniamester pedig szólni fog, ha változik a program, mert a vendégek kitaláltak egy meglepetést, nem fogok róla lemaradni mert sutyiban szervezkednek a haverok… Sokat számít a jó csapatmunka.
– Az esküvőn rendkívül fontos mindenre a megfelelő időtartam, az időzítés.  Az esküvőszervező jól tervezi az időzítéseket is: rendszerint másfél-két órát kérek fotózásra, ha tudom, hogy a készülődés után és a ceremónia elé esik az emlékfotózás. Ez amolyan biztonsági időtartalék, mert a haj és a smink az esetek nagy részében később készül el. De ha a pár nem veszi figyelembe a kérésemet, mert szerintük tuti hogy elég fél óra a fotózásra, a sminkes és a fodrász megcsúszik, vagy a ruha később érkezik, hiába a szépészkedés, ha pont nem marad időm lefotózni őket szépen kettesben… :-(
– Az esküvőszervező által adott esküvői menetrendben jól átlátható, hogy mikor mi fog történni, milyen technikával készüljek (pl:lesz-e tűzijáték amihez állvány kell), mikor mire lesz időm lefotózni (pl az említett dekort még szép állapotában, a vendégek dúlása nélkül). 
– Az esküvő szervező intézménye jó, mert a szolgáltatók munkáját összefogja és maximálisan segíti, komfortosabbá és gördülékennyé teszi a feladatok kivitelezését.