Budapest
Az én városom, az otthonom.
Akármerre is járok a világban, és akárhogy nem akarom bevallani magamnak, három nap múlva már hiányzik, ha nem itt vagyok. Csodaszép nekem, mint egy anya, mindig tud újat mutatni, tanít és szórakoztat, éltet vagy kínoz, beleivódott a pórusaimba és már nem lehet kimosni… így születtem, ide.
Mindegy mikor, tavasszal vagy nyáron, ősszel vagy télen. Tavasszal a hajnalban illatozó lombú fák és az álmosan munkába induló emberek arca, nyáron a forró aszfalt, a meleg esték szabadtéri koncertjei, a tikkadt műanyagtehenek a tereken, ősszel a kellemesen hűvös esők, nedvesen csillogó macskaköves kis utcákkal a belvárosban, a színes lombokkal a Gellért hegyen és a Budai hegyek lélegze télen, a Dunán egymáson csikorgó jégtáblák zaja…
Mindegy mikor, így szeretem.
“My city, my home.
Whereever I go on the world and even if I do not want to admit, I miss it.
It is beautiful for me, like a mother, can always show me something new, teaches and entertains me, helps me live or tortures me, it is ingrained in my pores and it can not be washed/cleaned out, I was born like this, here.
It doesn’t matter when, spring or summer, autumn or winter.
In spring time in the dawn the trees with nice fragrance, sleepy people’s face going to work, in the summer the hot asphalt, the warm evening outdoor concerts, the plastic –swelt – cows on the squares, in the autumn the softly chilly rains, the shiny cobbled small streets in the city, the colourful leaves on Gellért hill, and the Buda hill’s breath in winter time, and the noise of ice panels on the Danube.
I like it how it is, all the time.”